Természetesen nem az én csemetéimről van itt szó, mert nálam még csak a várakozás van terítéken. És nem is a babavárás csodálatosnak vélt élménye, hanem a leendő apukára való egy helyben történő várakozás. Az a helyzet ugyanis, hogy a nagyítóval való keresgélés helyett, inkább a nagyító alól való kukucskálás jellemez. Keveset teszek annak érdekében, hogy a lovag bevágtathasson az életembe, mivel az egri vár falával azonos vastagságú erődöt építettem magam köré. Tehát, hacsak az újságos fiú be nem tipeg az ajtómon, de az nem történhet meg, mert nincs előfizetésem, akkor még ülhetek ölbe tett kézzel egy darabig. Visszakanyarodva az eredeti felvetésemhez a gyerekneveléshez, amelyet természetesen még csak távolról kóstolgatok, közben azon töprengek, hogy szabad-e egyáltalán véleményt nyilvánítanom a témáról?!
Bizonyára már mindenki találta magát olyan szituációban, amikor is látta, ahogy a gyerekek éppen szüleik idegein citeráznak és gyakran érezte azt, hogy ő bizony másként reagálna a saját csemetéje hasonló cselekedeteire?! Legutóbbi élményem ezzel kapcsolatban a villamoson volt, ahol anya, nagymama és két oviskorú gyerkőc utazott. Döbbenten néztem, ahogy a két gyerek rosszalkodásnak egyáltalán nem nevezhető csínytevését mind a ’kedves’ nagyi, mind pedig az ’imádott’ anya jó nagy pofonnal jutalmazta. Szinte én is átéltem a két pici gyerek feltételezett fájdalmát és a krokodilkönnyeik látványa szívbe markoló volt! Rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ezekből a gyerekekből milyen felnőttek lesznek, ha felhőtlen gyerekek egyáltalán nem lehetnek? Miért van az, hogy időnként az ember az összes keservét, felgyülemlett nyűgjét a gyerekei püfölésével vezeti le? Az világos, hogy olykor szükséges egy egészséges atyai pofon illetve a fegyelmezés sem árt, de könyörgöm, mi célt szolgál egy jókora füles, csak úgy a semmire?
Az említett család látszólag szerény anyagi körülmények között élhet, persze ez a feltételezett tény sem jogosította fel a szülőt erre a viselkedésre, pláne nem a nagyszülőt( természetesen ez csak az én véleményem a látottak, elhangzottak alapján). Anyuka megviseltnek, lestrapáltnak tűnt, nagymama életuntnak, a lurkók elevenek és csibészek lennének, ha igazi gyerkőcök lehetnének és az édesnek nevezett anya nem azt találná helyes nevelési módszernek, hogy az első mozdulatra nyaklevest osztogat és rögtön nem a különböző ’súrlódásos’, ’csattanós’ módszerekkel próbálná megoldani a problémát. Ilyenkor elgondolkodom, hogy miért vállal az ember gyereket? Ketyeg a biológiai kütyü, netán megszólnak a szomszédok, előtörtek az anyai érzések, szeretetből vagy csak úgy becsúszik? Akármilyen okból is érkezik a gólya, azt gondolom, hogy az anyaság, a szülői szerep egy életre szóló felelősség. A szülői minta az egész életünket befolyásolhatja, meghatározhatja, végigkíséri, a jó és a rossz egyaránt. De, vajon mi van abban az esetben, ha a szülők egy családban teljesen különböző viselkedést tanúsítanak, másfajta nevelési elveket vallanak vagy egyáltalán két önálló emberként kezdenek el működni, elfeledkezve a közös ‘nevezőről’? A gyerek mennyire érezheti biztonságban magát ebben a helyzetben illetve mi történik akkor, ha megpróbálja az egyik szülőt segítve, átvenni a másik szülő szerepét? Milyen felnőtt válhat abból a csemetéből, aki már kisiskolásként felnőtt dolgokkal foglalkozik, felnőtt gondokkal küszködik, amelyek végül megbetegítik és ennek hatására csupa nagykorúakra jellemző betegségek tüneteit produkálja? Válhat-e egészséges felnőtté és élhet-e később teljes életet vagy ezek a gyerekkorban szerzett, öröklött, tanult gonoszságok, rossz beidegződések végérvényesen megkeserítik az életét? A kérdés az, hogy ezeknek a gyerekeknek ki és milyen módszerekkel tud segíteni, ha a szülők a próbálkozásaikkal már zátonyra futottak? A megsebesített gyermeki lélek gyógyítható-e (olykor) ártalmas gyógyszerek segítségével vagy elegendő az odafigyelés, a tényleges törődés, a végtelen türelem és az érezhető szeretet?
Félő, hogy az ilyen gyerekek bizonytalanságukban éppen a helytelen úton kezdenek el menekülni és az egykori ártatlan csínytevéseik helyét a hazudozás, a szülők átverése valamint a helytelen dolgok művelése veszi át. És ilyenkor talán már késő szidni, verni, büntetni őket, de vajon ki és mit rontott el, ki a felelős? Egy biztos, a pici gyerek eredendően sosem rossz…!! Ő csak úgynevezett ‘hozott’ anyagból dolgozik, létezik. A ‘hozott’ anyag minősége azonban rajtunk felnőtteken, szülőkön múlik, belőlünk származik és tőlünk függ, hogy az apró csemetékből egészséges ’fákat’ nevelünk-e.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: