A minap fejvesztetten kapkodva rohanok a házam előtt megálló 61-es villamoshoz. Igen, pont a házsor előtt van a megálló. Micsoda mák, de én szokásomhoz hűen ismét késésben vagyok. No, de még mielőtt megnyugodnék, hogy végre felpattanhatok és ’uccu neki’, éppen három darab villamost látok dekkolni a megállóban. A látványtól is kacajra áll a szám. A héten ez már a harmadik reggel, amikor történik valami ezen a járaton, amely mint egy köldökzsinór választ el a kenyéradómtól. Végtelen várakozásom közepette (magamban és magamat szórakoztatva) el is kezdem a velem együtt ácsingózó utasok jellemábrázolását. Harmincas pedagógus hölgy és a mellette álló nyugdíjas, szintén hölgy fennhangon háborog, mint a tenger. Minden elhangzik, ami a ’csövön’ kifér. Szidjuk a rendszert, a világot, de még Viktor neve is felcsendül. Közben jön a ‘megmentő’, és egyszer csak bedöcög az ‘egészségesnek’, működőképesnek látszó villamos. Persze mindenki birkamód tódul fel a járműre, még az is, aki amúgy bőven ráérne, de hát miért is adnánk át a helyet olyasvalakiknek, akik netán munkába, iskolába sietnek. Jellemző…. Elindulunk! Egy ideig még megy az ’anyázás’, aztán minden, mindenki szépen elcsendesedik. Negyvenes, szemüveges úriember enyhén cica háttal, kissé bizonytalanul tapogatva ismerkedik csúcstechnológiás okostelefonjával és lerí róla, hogy még friss a kapcsolat közöttük. Ugyanezt a figurát látom este kilenc magasságában is, ugyanebben a pozícióban, csak már lankadó figyelemmel, de még mindig kitartóan kukucskál a szemüvege alól. Megálló következik. Kamasz srácok szállnak fel a budaörsi úton. A külsejükből ítélve vagány, igazi 21. századi fiúcskák, modern öltözet, százezres telefon, és a hajuk alapján akár a ‘Got To Be’ zselé reklámarcai is lehetnének :)(vigyázat a cikk termékmegjelenítést tartalmaz:). Vidámak, okosak, de már most nem áll jól még a szemük sem. Viszont, kiderül az is, hogy azért nem kell a boltba menni értelemért. Egész más a fellépés, a megnyilvánulás, mint anno a miénk volt.
Kedvencem egy negyven közeli Szandokán külsejű figura, akivel általában esténként utazom, és aki ebből a fizimiskából bámul kifelé bambán a világra, de oly mértékben feledkezik a tekintete az embereken, hogy amikor rájön, hogy talán túlságosan is megnézte az illetőt, akkor a szeme felizzik, mint egy űzött vadnak, amikor az meglátja a zsákmányát. Egyik este az említett ‘vadember’ mellett egy őszinte, gyerekarcú, nagykamasz lány ült, hatalmas, tágra nyílt kék szemekkel, ártatlan pofival és olyan jellegű telefonbeszélgetést folytatott, hogy azt nem lehetett nem hallani. A megnyilvánulásaiból szinte üvöltött a fiatalsága, a naivsága és ehhez párosult a gyermeki arca. Merev indián barátunk meg csak feszített arccal, üveges tekintettel bámulta a zsenge, dekoratív ‘zsákmánynak valót’.
A többi ember, aki éppen nem a mobiljával babrált, az újságot lapozott, nézett, de feltehetően nem látott az egész napos robotot követően. A magyar emberek arca, a szemük alatt díszelgő kofferekkel, mind arról tanuskodik, hogy kimerültek, túlhajszoltak és gondterheltek. Azért hangsúlyoztam a magyart, mert égbekiáltó a különbség mondjuk egy német nyugdíjas turista és egy magyar piacra rohanó, éhbérből élő, keserves éveket megélt nyugdíjas fizimiskája között. Szinte pontosan kiolvasható az arcukon kiülő ráncok mennyiségéből az életük kínja, míg a nyugatiak sima, fényesre polírozott arcvonásai jólétet, kiegyensúlyozott életmódot sugallnak. Bezzeg….Ezek szerint még az ábrázatunk is alacsonyabb minőségű a nyugatiakénál.
Na, ez az igazi válság helyzet és minőségbeli különbözőség…..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: