Végtelen vonzódást, megmagyarázhatatlan kötődést éreztem egy olyan ország, kultúra iránt, ahol még sosem jártam. Ez Spanyolország.
Volt szerencsém különböző európai városokhoz, például Prágához, az aprócska kincsesládához, illetve a karácsonyi forgatagban Rómát látni és megszeretni, de csillapíthatatlan vágyat éreztem és érzek Spanyolország (és nem kimondottan egy város, hanem az egész ország lázban tart) felfedezése, megismerése kapcsán. Sokat olvastam, hallottam az Ibéria-félszigeten fekvő ékszerdobozról, a változatos tájegységek sajátosságairól, az ott élő emberek habitusáról. Az ország, az éghajlat sokszínűsége a távolból is magával ragadónak bizonyult, és ezzel bizonyára nem vagyok egyedül, mert számos honfitársam is ódákat zeng a szóban forgó hely valamelyik szegletéről.
Elindultam hát egyedül világgá, hogy egy rövid vakáció során legalább egy pontját feltérképezzem ennek a csodálatos országnak. Mivel tengermániás vagyok, így egyértelműen adta magát Barcelona, az éjjel-nappal lüktető, lenyűgöző város. Barcelona szinte egy külön állam (Katalán Köztársaság) fővárosa egy államban, de ‘papíron’ mégiscsak Spanyolország szerves része. Bár amikor a feltett kérdésre úgy válaszoltam, hogy igen, először vagyok Spanyolországban, akkor bőszen jött az újabb kérdés, hogy Barcelonában is most vagyok első ízben?!:)
Az érkezésem napja, helyismeret hiányában és a komplex tömegközlekedési hálózatnak köszönhetően, igen kalandosra sikerült. Hiába beszélek angolul és némiképp spanyolul, a közlekedés Á-ból B-be nem ment zökkenőmentesen, azaz eltévedtem, mint Piroska az őserdőben. Azok a képek, amelyeket láttam Barcelonáról a virtuális térben, a reptérről a város felé haladva nem igazán köszöntek vissza. Sikerült valamilyen külváros felé haladó vonatra felkapaszkodnom, némi útbaigazítást követően, amelyről aztán betekintést nyerhettem a többemeletes barcelonai betondzsungelekbe, a város központi nyüzsgésétől viszonylag távolabb élő emberek otthonaiba, az egyszerű hétköznapokba. A repülőtéren adott tanácsok alapján le is pattantam a vonatról az ötödik megállóban, aminek köze nem volt az ideiglenes lakcímemhez. Kora reggel izgatottan indultam Budapestről és delet ütött az óra, amikorra újonnan megismert Cristina nevű Überes pajtásom eljuttatott az ideiglenes barcelonai otthonomhoz, ahol már egy egész más arca mosolygott rám Barcelonának. Egekbe nyúló pálmafák, végtelen tenger, homokos tengerpart, új, modern épületcsoportok látványa fogadott. Egymás közelében sorakoznak a hangulatos kis üzletek, éttermek, piac, sportlétesítmény, és mindez a tengertől ‘karnyújtásnyira’, városban a tenger, ez egy mennyei manna volt számomra. Barcelonában még közel szeptember végén is rekkenő volt a hőség, a tengerpart szinte ‘teltházas’, akár napközben is napoznak, sportolnak, félmeztelenül ejtőznek az emberek, a hölgyek időnként felülről szinte teljesen megszabadulnak a ‘kötöttségektől’ a tökéletesen egységes barnulás érdekében.;)
A parton fel s alá szaladgáló afrikai, indiai férfiak kínálják az eladásra szánt strandlepedőjüket, hideg sörüket és a különféle hideg frissítőket, amelyeket a homokba rejtve tárolnak, és onnan töltekeznek fel időről-időre. Egész nap sürögnek-forognak, olykor hideg Sangríát kínálnak, máskor törékeny ázsiai asszonyok bukkannak fel a napozók között masszázs lehetőségét ajánlva. Így élik ők ott a hétköznapokat, a törölközők, nyaralók rengetegében több ezer km távolságban az otthonuktól, valamilyen álmot, megélhetést kergetve, amikor éppen nem a hatóság képviselői elől igyekeznek a parton pihenők sűrűjében elrejtőzni, vagy az esti sötétségben a tengerparton – egy szatyorral a kézben – a semmibe bandukolni. A helyi lakosok arcán is látható volt a fáradtság, ahogy a turisták sokaságát igyekeznek tolerálni, ide-oda kalauzolni, de azért a jóság, vidámság, közvetlenség szikrája felragyogott az egyszerű, de nagyszerű kisemberek szemében is.
A tömegközlekedési hálózat szinte kifogástalan. Városnéző buszozás nélkül is, egy kényelmes surranóban, prímán bejárható, feltérképezhető a város.
A jól ismert építészeti ritkaságok, illetve a híres La Rambla, Camp Nou stadion turisták tömegeit csábítják. Megkérdőjelezhetetlen a szépségük, értékük, hangulatuk. Páratlan és emlékezetes panorámát, élményt nyújtanak a látogatóknak. A stadion közelében elhelyezkedő Futballárium pedig igazi magyar ízekkel várja a magyar vendégeket és a híres magyar eledelekre, nedűkre kíváncsi turistákat.
Barcelona az egész atmoszférájával, különleges gasztronómiájával, az este 10-kor kezdődő fiestáival, a háromnapos hétvégéivel, a nyüzsgő, de mégis nyugodt életritmusával, örök szerelem! Nekem biztosan, és ez még csak egy falatnyi volt az országból, de mindenképp a legfontosabb fogásból, a főételből….
Eltelt az öt nap és újra itthon vagyok. Kíváncsi voltam, hogy a kezdeti, az ismeretlen ‘szerelem’ iránti lelkesedésem hová fajul?! Nos, nem mérséklődött, sőt… Erősebb, mint valaha… olyan ez, mint, amit egy madridi fiú iránt érzek, akit egyszer láttam életemben 2 napig, de azóta is motoszkál a fejemben, s nem hagy nyugodni. Látnom kell újra és teljesen meg kell ismernem mindkettőt ahhoz, hogy értsem, mit is jelentenek nekem, egy kalandot vagy egy egész életet?!
S hogy miért nincs saját otthonom itthon, talán azért, mert otthonra lelhetek bárhol a világon.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: